Pitypang zenekar

Pitypang zenekar

Ha a játék véget ért, majd dallá változom

A pitypang zenekar műsor leginkább saját szerzeményekből áll, de természetesen előadjuk a szokásos, örökzöld slágereket is, amelyeket minden gyermek ismer. Célunk a gyermekek igényes szórakoztatása, nevelése a zenén keresztül. Műsoraink interaktívak, a gyermekek résztvesznek benne, így még több élményt adunk nekik. Ha szeretne minket meghívni gyerekzsúrra, rendezvényre, születésnapra, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.

A pitypang zenekar műsor leginkább saját szerzeményekből áll, de természetesen előadjuk a szokásos, örökzöld slágereket is, amelyeket minden gyermek ismer. Célunk a gyermekek igényes szórakoztatása, nevelése a zenén keresztül. Műsoraink interaktívak, a gyermekek résztvesznek benne, így még több élményt adunk nekik. Bár csak 5 tagból áll zenekarunk, ennél jóval több hangszert szólaltatunk meg, amelyeket így a gyerekek is megismerhetnek. A szülőket, nagyszülőket se hagyjuk unatkozni, műsorunk számukra is érdekes.

A Pitypang gyermekzenekar műsora túlnyomórészt saját szerzeményekből áll. Természetesen a fellépések alkalmával az örök érvényű gyerekslágerek, dalok sem hiányozhatnak. Ilyen például a Nád a házam teteje, vagy az Én elmentem a vásárba című népdalok. Fő célunk a gyermekek igényes, minőségi szórakoztatása, tanítása, nevelése a zenén, játékon keresztül. Műsorunk épp ezért interaktív, és a gyerekek részvétele nélkül nem is jöhetne létre.

Lohonyai Zoltán

ének, gitár

hogy ki vagyok én nem tudom

de szerintem nem érdekes

hogy mit gondolok a világról

az sem mindig lényeges

hogy te ki vagy az a fontos

s hová bújtál merre jársz

kereslek én égen földön

de te leszel ki rám találsz

addig is csak dúdolgatok

mindenféle dallamot

faragom a rímeket

felteszem a kalapot

felteszem mert ez csak játék

bohóckodás miegymás

sandítgatok jobbra balra

kereslek s te rám találsz

Matkó Zsuzsanna

ének

Kislányom születése óta szívügyem a gyermekek igényes zenei szórakoztatása, ezért is született meg a Pitypang zenekar, ami régi nagy álmom volt, és a saját gyermekem születés adta meg az igazi motivációt, hogy megvalósítsuk. Nagyon komolyan veszem ezt a műfajt, a gyerekeket egyenrangú partnerként kezelve zajlanak a koncertek és készülnek a dalok. Imádom a gyerekeknek való zenélést, a gyerekközönség a leghálásabb és egyben a legkritikusabb közönség, mert őszinteségük határtalan. Ha ők boldogan és elégedetten távoznak a koncertünkről, akkor tudom, hogy jó munkát végeztünk. Azért a szülők sem fognak unatkozni, dalaink 0-99 éves korig hallgathatók.

Rechner Csaba

gitár, ukulele, furulya, szájharmonika, zenebohóc

Már a szülészorvos kezében kiderült, hogy a zene nem fog tőlem messze állni. Különböző áriákat adtam elő a kórteremben, amikre sajnos már nem emlékszem, de édesanyámék a mai napig emlegetik. Óvodás koromra ez oly módon tetézett, hogy akkor már komoly ovis zenekarunk volt. Igaz, az irányvonalat akkor még az óvónénik diktálták.Később sem változott a helyzet. Az első osztályban már komolyabb iránymutatást kaptam. Velem együtt az osztálytársaim is. Ezt az irányt az akkori rendszer határozta meg (sajnos túl sokáig)!Valamikor az ovi és a suli között kaptam egy kis játék zongorát, amin elkezdtem játszogatni az akkori aktuális slágereket (Boci-boci tarka...)Szüleim felfigyeltek erre és gyorsan beírattak zeneiskolába. Hiba volt! Innen nem volt megállás. Jöttek a kötelező klasszikus zongoradarabok. Én meg gyakoroltam szorgalmasan. Majd hatodikas koromban előkaptam az édesapám gitárját, ami elég régóta ott porosodott már a szoba sarkában, és a kötelező Mozart, Schumann darabok mellé megpróbáltam a repertoárom bővíteni az akkori nagy kedvenceimmel (Ray Charles, Rolling Stones, Beatles, Kings, Chuck Barry, Little Richard, Manfred Mann…..stb). És itt elkezdődött a gitártanulás a zongora mellett. Először csak autodidakta módon.Miután a zeneiskolát befejeztem klasszikus zongorán elindulhatott a gitár tanulás szintén zeneiskola keretein belűl. Több mester közűl kiemelném Mohai Tamást aki 2005-től foglalkozik velem és nagyon sokat köszönhetek neki.

A színpadon szeretnék minél több hangszert megismertetni a gyerekekkel, és megszerettetni velük a zenét, ahogy már én is korán megszerettem.

Farkas Attila

basszusgitár

Viszonylag későn kerültem kapcsolatba a zene világával. Szüleim és a rokonság hosszú időn keresztül sikeresen meg tudták óvni az embereket attól, hogy megörvendeztessem őket a muzsikámmal. A középiskolai kollégiumban azonban leomlottak a határok. Néhány társammal beszabadulva a kollégium próbatermébe rögtön meg is alakítottuk az első együttesünket. A basszusgitárt sikerült megkaparintanom és rögtön feltűnt, hogy viszonylag kevés húrja van így aztán rögtön barátok lettünk. A kollégiumban aztán egy-egy nevelőtanár kisebb-nagyobb lelkesedéssel segítette utunkat és még a Katonai kollégiumok közötti Ki-Mit-Tud vetélkedőn is indultunk a Katkó Blues „világslágerünkkel”.

Az élet később más irányba sodort, de a lehetőségekhez mérten igyekeztem a hangszerrel kötött barátságomat ápolni így hosszabb rövidebb kihagyásokkal ugyan, de mindig volt olyan formáció, amelyben zenélhettem. Mindenfajta jó zenét meghallgatok, és lehetőség szerint játszok a Jazz-Blues-Rock-Pop vonalon.

Nagy öröm számomra, hogy a Pitypang zenekar tagjai között lehetek és társaimmal a jövő generációjának adhatom át a zene szeretetét úgy, hogy az átadott mondanivaló is valódi értéket képvisel.